Apa nézéséből leszűrtem, hogy mi van. Erre elkezdtem vele kiabálni:
-Mégis minek kell elvenned ezt a nőt? –ordítottam.
-Mi? Te megnősülsz? –már Linda is üvöltött.
-Én nem...
-Mi fenét képzelsz? Én nem fogom, Bettyt anyának szólítani. –vágtam apa szavába.
-Lenyugodnátok? –állított le apa.
-Az apátok és én nem házasodunk meg. –szólalt meg Betty.
-Akkor meg mit kell nekünk elmondani? –értetlenkedtem.
-Terhes vagyok. –mondta Betty mosolyogva, mintha nem lenne ez akkora nagy ügy.
-Hogy mi vagy? –csak álltam ott tátott szájjal. Nem akartam elhinni, hogy amit az előbb mondott tényleg igaz. Ettől a nőtől egy kis testvér? Az nem lehet.
-Jobb lenne, ha megmutatnám a szobátokat. –Terelt fel minket apa az emeletre. Egymás mellett volt a szobánk Lindával, így legalább közös traccs partikat rendezhettünk. A szobám eszméletlenül jó volt. A falak 2 színűre voltak festve piros és sárga, egy fekete csíkkal elválasztva a 2 szín. Pont a kedvenc színeim. Saját fürdőm volt. Legalábbis csak gondoltam, amíg be nem nyitottam. Velem szemben állt Linda. Igen, csak gondoltam, hogy saját fürdőm lesz, mint otthon, de nem. Sebaj, így legalább együtt élhetem át a reggeli készülődés élményeit a húgommal, mintha ennek annyira örülnék.
-Egy hiba van. Közös a fürdő, ami mind a 2 szobából nyitható. –jó pofin mosolygott. Én meg jó pofin kitoltam a szobámból és mielőtt bármit mondhatott volna, becsaptam előtte az ajtót. Ledőltem az ágyra és elkezdtem hallgatni a zenét a mobilomon, mivel már az mp4-et nem találtam meg. Gondolom lent hagytam. Az én egyik kedvenc számomat (Fall out boy- I don’t care) egy ripacs hang zavarta meg.
-Nem pakolsz ki? –kérdezte Betty.
-Közöd? –válaszoltam.
-Tudom, hogy nem kedvelsz, de azért figyelhetnél arra, hogy az apádnak mi a jó.
-Ő se figyelt arra, hogy nekem mi a jó. Én, úgy ahogy túltettem magam azon, hogy az apám egyszerűen 10 éves koromban elhagyott, de azért tekintettel lehetett volna Lindára. Csak 7 éves volt. –akadtam ki. Pár percig csak állt az ajtómban, aztán beljebb jött.
-Szereted a Tokio Hotelt? –kérdezte ártatlanul.
-Elég jók.
-Láttam, sok szám van abban a kis piros dobozkában.
-Az az mp4-em. –ekkor jöttem rá, hogy az mp4-em a táskámban van. -Te turkáltál a táskámban? –vágtam hozzá a kérdést üvöltve.
-Nem. Csak apró szemlét végeztem. –és csak ott állt és mosolygott. –Egyszer találkoztam velük.
-És? –gondoltam mit érdekel ez engem.
-Hát van egy unokatestvérem –aki biztos, szintén az 50-es éveikben járhat. –akinek a férje annak a 2 Kaulitz fiúnak az apja.
-Aha. –ez már inkább érdekelt, de próbáltam úgy tenni mintha még sem.
-Gondoltam megosztom veled ezt a kis apróságot. -apróság? Valamilyen szinten a rokonai, de ez nem kell, hogy foglalkoztasson engem. De mégis a kis születendő testvérem távoli rokona lesz nekik. Ááá, ezt nem hiszem el.
De megpróbáltam az apró örömömet, okozó tárgyat elfelejteni és kipakolni. Csak félig jutottam és bealudtam. Most nem álmodtam semmit, de nagyon jól aludtam. A kényelmes ágyból egy visító lány hangja keltett fel. A földszintről jött a hang ezért lementem egy szál rövid, halálfejes gatyába és egy citromsárga toppban. Szép látványt nyújthattam a fáradt fejemmel és azzal az összekuszálódott hajammal, amit szerintem nem is egy kicsit aludtam el. Ásítva baktattam le a lépcsőn.
-Felkeltél? Vendégeink vannak. –mutatott a távolba Betty.
-Hello! –köszönt egyszerre 2 kicsit sem idegen srác. Pár percig tátott szájjal álltam és csak a visítozó húgomat néztem. Ez nem lehet, ezzel akarja megszerettetnie magát? Ez nem jön be. Én ebből nem kérek. Fogtam magam és felrohantam a szobámba. Magamra húztam a takarómat és próbáltam nem felrobbanni a dühtől. De Betty egy szabad percet sem hagyott, hogy lenyugodjak.
-Örülsz?
-Tessék? –kérdeztem dühöngve.
-Elhívtam őket neked.
-És kimondta, hogy szeretném őket látni?
-Gondoltam, ha annyira rajongó vagy, mint a húgod, aki most mellesleg lent ugrálja őket körül, tetszeni fog az ötlet.
-Tudom, hogy az a célod ezzel, hogy jobban megszeresselek, de nem foglak. Az elejétől kezdve nem bírom a kis picsa képedet.
-Na ide figyelj! –odajött és jól közel hajolt. Éreztem a büdös parfümét is. –Próbálj meg elfogadni és legalább úgy tenni, mintha szeretnél, vagy különben pokollá teszem az egész nyaradat –azt hiszi ezzel annyira megijesztett? –és a kis húgodét is. –bazzeg tudja, hogy mennyire szeretem. –Most pedig öltözz fel és 5 perc múlva, gyere le! Majd a fiúk megmutatják a várost.
-Apa, nem tudja megmutatni?
-Apádnak nincs ideje rátok. És különben is a Kaulitz testvérek rendesek, nem kell itt aggodalmaskodni.
-Nem aggódok. –vágtam a képébe.
-Na én és az apád elmentünk. Majd valamikor jövünk, addig szórakozzatok jól. –elnyávogta és kiment.
Csak most jöttem rá, hogy ők azok, akik miatt tegnap reggel is keltem. Tegnap még csak a tévében, ma meg már élőben láttam őket, és pizsiben. Mi? Pizsiben? Jó bemutatkozás. Sietek még mi előtt a „nagy sztárok” unatkoznának lent a nappaliban.
Negyed óra alatt el is készültem és lementem a földszintre mintha mi sem történt volna. A nappalin át a konyhába mentem, ahol próbáltam valami nem Betty által mérgezett kaját találni, de inkább nem voltam éhes. Miközben a hűtőt túrtam egy lágy hang szólított meg.
-Keresel valamit? –kérdezte aranyosan.
-Már nem. –válaszoltam meglepődötten.
-Elhagytál valamit.
-Mit? –kérdeztem értetlenül.
-Az álladat. –kuncogott Bill.
-Azt már az előbb fölszedtem. –dörmögtem.
-Leesett az állad, hogy a TH áll előtted?
-Nem. Azon lepődtem meg, hogy Betty mennyire egy aljas szajha. –próbáltam higgadtan válaszolni.
-Betty? Na ne viccelj! Ő csinálja a legfinomabb kókuszgolyót a világon.
-Ez most komoly? Nem kell hozzá nagy tudás. És még sztem én is jobbat készítek annál.
-A tesód mindig ilyen lassan készülődik? –jött be Tom.
-Általában.
-Mindig ilyen bunkó vagy? –kérdezte Tom bunkón.
-Mi van?
-Az előbb köszönés nélkül elhúztál. Azért meg tanulhatnál köszönni is.
-Páá! –bunkón elköszöntem és ki mentem egy dobozos fantával és egy szívószállal a tv elé. Éppen Pete Wentz-ről volt szó. „Pete Wentz, a Fall out boy basszusgitárosa és énekese a kórházban tett látogatást. –hangosítottam fel a tv-t.- A kutyája egy lépcsőzés során megbotlott és eltörte a lábát. Az énekes rögtön az állat korházba sietett vele. Komoly baja nem lett és reméljük, máskor nem történik súlyosabb vele. Egy ilyen gazdával szerencséje van a kutyusnak”- boldogan és megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
-Nane! Most komolyan ezt a hólyagot kell berakni, egy ilyen jelentéktelen hírrel. Kit érdekel? –rinyált Tom.
-Engem? Különben is rendes dolog, hogy ennyire félti a kutyáját. –láttam, hogy ezekkel a szavakkal nagyon idegesítem, de ha már leszólta.
-Én is féltem a kocsimat, mégsem nézem át minden nap új karcolásokat keresve.
-Épp ezért olyan ronda? –próbáltam idegesíteni. Ahogy láttam ez bejött. Bill csak röhögött.
-Te ne röhögj! -förmedt rá a testvérére.
-Hagyj nevessen csak, úgyis olyan édi a mosolya. –na itt betelt Tom-nál a pohár, Bill meg csak úgy tett mintha meg se hallotta volna mit mondtam.
-Készen vagyok! –szólt közbe Linda.
-Csinos vagy. Mehetünk? –dobott oda Tom egy mosolyt és kiment a kocsihoz Lindával együtt. Én is indultam volna utánuk, de Bill megállított.
-Hallottam mit mondtál.
-Mit?
-Édi a mosolyom. Mi? –megint csak mosolygott.
-Jah. –most erre mit mondjak?- De csak azért mondtam, hogy Tomot idegesítsem. –vágtam ki magam minél előbb.
Mi is kimentünk és beszálltunk egy nagy Dzsip-be. Amit 1 autó követett.
-Követnek. –Rémült meg Linda.
-Már egy ideje. –válaszolt nyugisan Tom.
-És nem csinálunk valamit? –nyögte ki Tom.
-Nem...Ők csak a testőreink.
-Ezek egész nap követni fognak? –kérdeztem flegmán.
-Csak a wc-re nem jönnek utánunk. –mosolygott Tom.
-Jaj de vicces valaki.
-Bunkó királynő, ha nem teccik valami, lehet gyalog is menni.
-Akkor állj meg! Vagy azt akarod, hogy kiugorjak az ablakon?
-Még csak azt kéne. Utána vihetnélek a kórházba. –leállt a járda mellé.
-Ugye nem gondolod komolyan, hogy sétálsz? –szegezte hozzám a kérdést Bill.
-Csak figyelj. –kiszálltam a kocsiból és becsaptam magam mögött az ajtót. Most hová mennék? Egyáltalán hol vagyok? Basszus ez a város annyira nagy. Nem hiszem el, hogy tényleg itt hagytak. Elindultam egyenesen a járdán és próbáltam nem eltévedni. Hát a próbálkozásom ellenére mégis sikerült. Az úton egy fiúba botlottam. Rendes volt, megmutatta, merre van a pláza. Oda mentem először, hiszen ahogy Lindát ismerem, azt szeretné mielőbb látni.
Már majdnem oda értem de valaki megfogta a vállam és erőteljesen megfordított.
**********************************************************************
